TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

191 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Szeptembertől számos új műsorral jelentkezik az RTLII

  2015. július 31.

Az RTLII idén szeptembertől a hazai kábelcsatornák közül a legtöbb saját gyártású és a legnépszerűbb új külföldi sorozatokkal készül az őszi-téli televíziós évadra. A világon először az RTLII képernyőjén láthatják a nézők a Partyzánok című zenei realityt, de a nagysikerű A Konyhafőnök Junior változata és az UEFA Európa Liga legjobb meccsei és döntője is itt kerül képernyőre. A magyarországi kábelcsatornák közül egyedülálló módon szeptembertől az RTLII egy országos kereskedelmi csatornának megfelelő műsorkínálattal és programstruktúrával jelentkezik majd. Ez azt jelenti, hogy főműsoridőben este 20 és 23 óra között szinte csak hazai gyártású új tartalmat láthatnak majd a nézők.Továbbra is lesznek hírműsorok a csatornán, így Rábai Balázzsal folytatódik az RTLII Híradó, illetve Baló Györggyel jön ismét a Magyarul Balóval című közéleti műsor. Ezen kívül a könnyedebb szórakozásra vágyók is találnak majd nekik megfelelő tartalmat, hiszen érkezik a Partyzánok című zenei reality, amelyben hetente öt versenyző mutatkozik be és minden hétköznap egyvalaki látja majd vendégül a többieket. Ebben a műsorban azonban nem vacsorával kedveskednek egymásnak a játékosok, hanem egy pezsgő, a saját stílusuknak megfelelő házi koncerttel várják a többieket.A Konyhafőnök című főzőshow népszerűségének köszönhetően a készítők útjára indítják a Junior verziót is, melyben 8 és 13 éves gyermekek mérkőznek meg egymással, akik bebizonyíthatják, hogy kortól függetlenül is lehet valakiből profi szakács. Papp Gergő ősztől szintén az RTLII-n folytatja pályafutását, a Pimasz úr átcuccol című ottalvós műsorában továbbra is sztárokkal készít majd anyagokat a feleségével közösen. A nézők, ahogy már megszokhatták, ősztől a Showder Klub és a Heti Hetes sztárjait is itt láthatják majd.Újdonság a csatorna életében, hogy a hír- és szórakoztató műsorokon kívül sporteseményekről is ad élő közvetítéseket. Az UEFA Európa Liga aktuális fordulóiból, minden játéknap legjobb élő mérkőzései után a további meccsek összefoglalóit is megnézhetik majd a nézők egy stúdióműsor keretében. Szeptembertől, azaz a 2015-2016-os évadban összesen 14 meccset és a döntőt sugározza majd élőben Világ Péter vezetésével az RTLII.Az RTLII filmsorozatok tekintetében is újdonságokkal készül. Magyarországon elsőként ezen a csatornán láthatják a Zoey Deschanel főszereplésével készült New Girl című vígjáték sorozatot Új csaj címmel. Ezen kívül a Homeland és a Gyilkos hajsza (The Following) a harmadik, a Glades – Tengerparti gyilkosságok a negyedik évaddal folytatódik az előttünk álló televíziós évadban.Az RTLII így az egyetlen olyan magyar kábelcsatorna lesz a piacon, amely az országos csatornákhoz hasonlóan híradót, saját gyártású műsorokat, sportműsort, valamint filmeket és sorozatokat is sugároz.Az RTL II TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/rtl2

Szeptembertől számos új műsorral jelentkezik az RTLII

  

Csúcsot csúcsra halmoz az M4

  2015. július 27.

Kiemelkedő hétvégét zárt a csupán múlt szombat óta működő M4 Sport. A Forma-1 Magyar Nagydíj közvetítések iránti fokozott érdeklődésnek köszönhetően a férfiak körében szombaton is és vasárnap is a legnézettebb hazai csatorna lett, míg a teljes népesség körében a második helyen végzett. A Nielsen Közönségmérés szerint az M4 Sport vasárnap a teljes népesség körében 10,5%-os, míg a férfiak körében 15,1%-os közönségarányt ért el. Országosan így a második, a férfiaknál pedig az első lett a televízió csatornák nézettségi rangsorában. A változatos műsorkínálat és a sok élő közvetítés azonban már szombaton is a legnézettebb csatornává emelte az új közszolgálati adót a férfinézők körében.Az M4 Sport legnézettebb időszaka a Hungaroring eseményeinek vasárnapi közvetítésére esik. A Nielsen Közönségmérés adatai alapján az látszik, hogy az idei Forma-1 Magyar Nagydíj vasárnap délutáni teljes közvetítésébe több mint 1,6 millió néző nézett bele hosszabb-rövidebb időre, és egy-egy néző átlagosan több mint másfél órát látott a közvetítésből. A futam idején minden harmadik néző az M4 Sportot választotta, így annak 962 ezer fő lett az átlagos nézőszáma, 33,2%-os közönségarány mellett. Ezzel a nézettséggel a futam a hét harmadik legnézettebb műsora volt a teljes népesség körében, a 18-49 éveseknél pedig listavezető lett. Érdekesség, hogy az elmúlt hét tizenöt legnézettebb műsora közé a 18-49 éves korcsoport esetében az RTL Klub programjai mellé csak ez az M4 Sport közvetítés tudott bekerülni.A hétvégén három NB1-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést is közvetített az M4 Sport, amelyek jelentősen javították a csatorna átlagát: közülük a legnézettebb a vasárnap 18 órakor kezdődő FTC-Diósgyőr volt 290 ezer fővel, második a szombat esti Vasas-Újpest 214 ezer fővel, a harmadik pedig a szombat délutáni Honvéd-MTK 192 ezer fővel. A Kazanyban zajló Úszó- és Vízilabda világbajnokság eseményei is nagy érdeklődésre tartottak számot: a vasárnap 16:39-kor kezdődő szinkronúszás közvetítésnek 210 ezer, a vasárnap esti Kína-Magyarország női vízilabda-mérkőzésnek 198 ezer nézője volt, de bekerült a csatorna legnézettebb műsorai közé a szombaton késő délutáni 2018-as Labdarúgó VB sorsolás is 126 ezer fős nézettséggel.Az M4 Sport TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/M4

Csúcsot csúcsra halmoz az M4

  

A Fear the Walking Dead a legjobban várt új sorozat

  2015. július 23.

A vadonatúj AMC-sorozatok Comic Con fesztiválon bemutatott első hivatalos trailereit eddig több mint tízmillióan látták csak az Egyesült Államokban, különböző digitális platformokon. A “Fear the Walking Dead” trailerét július 10-én mutatta be az AMC a közönségnek, az azóta eltelt időben több mint 8,2 milliós megtekintést könyvelhet el. A speciális digitális közönségmérés, a ‘ListentFirst DAR-TV’ számai a “Fear the Walking Dead”-et a világ legjobban várt új sorozatának könyvelték el, a legtöbb elkötelezett rajongóval.Az “Into the Badlands” című harcművészeti témájú sorozat trailerét több mint 1,95 millión nézték meg, szintén a tengerentúlon. A sorozatot idén novemberben vetíti az AMC.Közép- és Kelet-európában kifejezetten lelkes a Fear the Walking Dead fogadtatása. Már most, kevesebb mint öt héttel a premier előtt komoly rajongói bázis alakult ki a sorozat körül.Az AMC a közelmúltban jelentette be, hogy a “Fear the Walking Dead” premierjére Magyarországon az amerikaival egy időben kerül sor, azaz a bemutató augusztus 24-én hétfőn hajnali 3:00 órakor, majd aznap este főműsoridőben, este 22:00 órakor lesz, magyar szinkronnal. Az Into the Badlands novemberben kerül képernyőre.Az AMC TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/AMC

A Fear the Walking Dead a legjobban várt új sorozat

  

Felismerhetetlenségig megcsúnyult Brooke Shields

  2015. július 23.

A nyolcvanas évek szexszimbóluma, a Kék lagúna után a világ legszebb színésznői közé beválasztott Brooke Shields ma már egyre kevésbé ad a külsőségekre. Az idén kereken ötvenéves sztár napjainkban sokkal jobban örül az olyan szerepeknek, amelyekben az alakítása kap hangsúlyt, nem pedig az, hogyan néz ki. Ezért attól sem riad vissza, hogy ha kell, akkor drasztikusan elcsúfítsák az arcát. Pontosan ez történt vele A fiú, aki vérfarkast kiáltottban (Paramount Channel, július 25., 14:00) is, ami vészjósló címe ellenére nem horror, hanem egy kellemes kikapcsolódást ígérő családi film. Ebben az ősi romániai kastély sok titkot tudó házvezetőnőjét, Madame Varcolacot formálja meg, aki próbál segíteni a vérfarkassá átváltozott tinédzsernek, hogy ismét önmaga lehessen. „Fantasztikus átalakuláson mentem keresztül. Korábban nem is gondoltam volna, hogy ilyen szigorú, kemény ábrázatot is lehet nekem kölcsönözni sminkkel és egy borzasztó frizurával.”- idézte fel nevetve Brooke Shields a forgatási élményeit. A jelmeztervezők és a maszkmesterek tudatosan törekedtek arra, hogy a nézők elsőre fel se ismerjék a színésznőt. Olyan külsőt találtak ki neki, ami vele kapcsolatban addig elképzelhetetlen volt. A hajába szarvakat formázó loknikat csavartak, az arcát sápadtra sminkelték és régimódi, magas nyakú, fekete ruhákat adtak rá, amelyekben jóval többnek látszott a valódi koránál. A hatás leírhatatlan. Szó szerint látni kell, hogy mit hoztak ki belőle.Természetesen ez az átváltozás csak erre a szerepre szólt. A való életben továbbra is az a vidám színésznő maradt, akit a közönség a Végtelen szerelemben, illetve a Szaharában megszeretett. Brooke Shields szakmai hozzáállása mintaként szolgálhat a fiatal színésznőknek, többek közt Alexa Vega a Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete (Paramount Channel, július 25., 15:45) ifjú sztárjának. A példájából fakadó legfőbb tanulság, hogy bár a szépség múlandó, a tapasztalt és tehetséges színésznőknek mindig is lesz helyük és lehetőségük az álomgyárban, akkor is, amikor külsőre már nem pont úgy festenek, mint pályájuk kezdetén. A fiú, aki vérfarkast kiáltott (Paramount Channel, július 25., 14:00) Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete (Paramount Channel, július 25., 15:45)A Paramount Channel műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/PARAMOUNT

Felismerhetetlenségig megcsúnyult Brooke Shields

  

Sikerfilmeket hoz a FilmBox Magyarországra és Romániába

  2015. július 22.

Az SPI International új együttműködést jelentett be a Freeman-nel, melynek köszönhetően számos első és másodvonalbeli film érkezik a FilmBox csatornákra Magyarországon és Romániában egyaránt. Az új szerzemények a Freeman legnagyszerűbb alakításait felvonultató, topkategóriás filmekből kerülnek ki, Hollywood legjobb színészeivel. Csupán néhányat említve… Képernyőkre kerül a The Humbling Al Pacinoval, a The Homesman Tommy Lee Jones-al és Hilary Swank-kel, valamint a Code of Honor, egy vadonatúj akciófilm a legendás Steven Segallal.Az együttműködés keretein belül októbertől több, mint 40 új film kerül a Filmbox csatornák műsorán sugárzására. „Az újonnan megszerzett filmekkel – amelyeket a Freeman-nel kötött szerződés biztosít számunkra – jelentősen megnövelhetjük prémium csatornáink versenyképességét Magyarországon és Romániában is” - mondta Berk Uziyel a FilmBox International vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy néhány film még csak most kerül a mozik vásznaira, a televíziós premierükre pedig a mi csatornáinkon kerül majd sor”- tette hozzá Uziyel.Az első és második vonalbeli filmek Magyarországon a FilmBox Premium, Romániában pedig a FilmBox Extra csatornán kerülnek adásba. A FilmBox Premium TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/FILMBOXPREMIUM

Sikerfilmeket hoz a FilmBox Magyarországra és Romániába

  

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!