TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

191 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Így igázták le Európát a barbár népcsoportok

 2017. március 10.

Hogy váltak a gótok éhező, üldözött népből a legnagyobb hódítókká? Mivel tartották rettegésben egész Európát a vandálok? A DoQ márciusban barbár népek nyomába szegődik és végigköveti kontinenseken és tengereken átívelő hódítóútjukat, miközben bemutatja, hogy miként pusztítottak el és mészároltak le mindent és mindenkit, aki az útjukba került.

Így igázták le Európát a barbár népcsoportok

A barbárok már az ókorban nevet szereztek maguknak hírhedten brutális tetteikkel, melyek rémtörténetként terjedtek a Római Birodalom tartományaiban. A keleti germán vandálok az örök város kifosztásáról és az észak-afrikai provinciák letarolásáról híresültek el, ám könyörtelenségük nem merült ki ennyiben. Geiserik és fia, Hunerik magukkal hurcolták Rómából III. Valentinianus császár feleségét és két leányát is. A legenda szerint Hunerik szemet vetett az egyik lányra, Eudoxiára, ám frigyük beteljesedéséhez a vandál uralkodónak először meg kellett szabadulnia vizigót feleségétől. Hunerik azzal vádolta meg az asszonyt, hogy az az életére akart törni, így büntetésből levágatta füleit és orrát, majd megcsonkítva küldte vissza a lányt apjához, a gót királyhoz.

Az Isten ostora néven elhíresült Attila, a hunok királya is vérszomjas tetteivel írta be magát a történelemkönyvekbe. A nagyszerű stratégaként ismert hadvezér sok ellenségre tett szert, akik több rémtörténetet is terjesztettek róla, gyakran ördögként ábrázolták elbeszéléseikben. A legendákban még kannibalizmussal is megvádolták – azt állították, hogy gyermekek és asszonyok vérével táplálkozik, de borzalmas történetek szerint még saját utódait is felszolgáltatta magának.

Egy másik barbár népcsoport, a gótok pont a hunok terrorja elől menekültek a Római Birodalom felé, ám a remélt védelem helyett nyomorúságos táborokba kényszerültek a határ mentén. Amikor az éhezés elviselhetetlenné vált, a törzsek fellázadtak és fosztogatni kezdték a provinciákat. A rómaiak személyesen Valens császár vezetésével indultak neki a zavargások leverésének, mégis katasztrófával végződött a biztosnak vélt megtorlás: az uralkodó súlyos sebet kapott a drinápolyi csatában. A harcok elől egy kunyhóba szállították katonái, hogy bekötözzék a sérülést, ám a gótok rágyújtották az építményt és elevenen égették meg.

A DoQ-n március 11-én debütáló Barbárok: A vandálok című dokumetumsorozat élőszereplős jeleneteken keresztül, szakértők segítségével mutatja be a népcsoport katonai konfliktusait a római birodalommal, míg a március 18-án startoló Barbárok: A gótok című műsor az ókori hódítók híresen kegyetlen szokásait veszi górcső alá.

Március 11-én 21.00 órától Barbárok: A vandálok
Március 18-án 21.00 órától Barbárok: A gótok

A DoQ TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/DOQ

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!