TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

191 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Michelisz csapata 2017-ben a Sport TV-n

 2017. április 01.

A napokban jelentette be Michelisz Norbert, hogy M1RA néven saját autós istállót indít, és a csapat Hondái már a TCR International első versenyén, Grúziában rajthoz állnak. A Sport TV csatornái az egész szezonban közvetítik a TCR sorozatot, a szezonnyitó grúz állomás vasárnap a Sport2-n lesz látható.

Michelisz csapata 2017-ben a Sport TV-n

A jelenlegi legsikeresebb magyar autóversenyző, a túraautó vb-n versenyző Michelisz Norbert úgy döntött, saját csapatot indít, amelynek pilótái a TCR International Seriesben fognak versenyezni. Már a bejelentéskor biztosított mindenkit, elsődleges céljuk a tehetséggondozás, alapvetés volt, hogy legalább egy magyar versenyzőjük legyen, mert lehetőséget akarnak nyújtani a fiataloknak, hogy egy erős nemzetközi sorozatban megméressenek. Két versenyzővel állnak rajthoz, egyikük a 17 éves Tassi Attila lesz, aki fiatal kora ellenére már állt dobogón is a TCR-ben, és sok fantáziát lát benne Michelisz. A másik a nemzetközileg is jegyzett, 2016-os olasz túraautós bajnok Roberto Colciago. A M1RA vezetése nem titkolja, már az első évben a bajnoki címre hajtanak, amit egyelőre az olasz pilótától várnak, de idővel magyar bajnokot nevelnének.

A M1RA két Honda Civic Type-R-je mellett a sorozatba egy év után visszatérő Zengő Motorsport Kia Cee’d-jeinek is szurkolhatunk majd, azonban csak Belgiumtól. A csapat kötelékébe tartozó Ifj. Ficza Ferenc viszont már Grúziában is rajthoz áll, de most még egy Seat Leónnal. Ficza 2015-ben már versenyzett a TCR-ben, 2016-ban viszont a túraautó-világbajnokságon indult a Zengő Motorsporttal.

Az összesen 10 állomásból álló sorozat július első hétvégéjén a Hungaroringre is ellátogat majd. Az első grúz helyszín versenyeit vasárnap 12:45-től a Sport2 közvetíti, a kommentátor Petur András lesz.

További versenynaptár:
Április 16. – Bahrain International Circuit, Bahrein
Május 6. – Circuit de Spa-Francorchamps, Belgium
Május 14. – Autodromo di Monza, Olaszország
Június 11. – Salzburgring, Ausztria
Július 2. – Hungaroring
Július 9. – Motorsport Arena Oschersleben, Németország
Szeptember 3. – Chang International Circuit, Thaiföld
Október 8. – Zhejiang International Circuit, Kína
November 26. – Yas Marina Circuit, Abu Dhabi

A Sport2 TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/sport2

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!