TV Mustra blog
Tekintse meg a napi tv műsort a tvmustra.hu oldalon!

Hadházi László: A fejőszéktől a mikrofonig

Mi történne a magyarokkal, ha eljönne a világvége? A Maja-naptár betelt, úgyhogy az univerzum is bezárhatta volna a boltot, de az apokalipszis elmaradt. Erről, a nagy magyar leleményességről és a fénynél is gyorsabban terjedő emberi hülyeségről dumál majd szilveszter este Hadházi László a Comedy Centralon. Az igazi magyar történeteket kibeszélő „Méd in Hungeráj” című önálló stand-up est először a Viacom magyar humorcsatornáján kerül képernyőre. Az ország egyik legnépszerűbb dumagépének van miből merítenie a hazai valóság megidézéséhez: hosszú pályafutása alatt volt már ablaktisztító, traktoros, gyógyszeripari alkalmazott, fotóriporter és zenész is, míg eljutott a színpadig.

undefined

Bibliai csapás a 30-as évekből

Az amerikai történelem egyik legszörnyűbb természeti katasztrófáját mutatja be A fekete porvihar igaz története című dokumentumfilm, ami újév napján, január elsején debütál a DoQ-n. A megtörtént eseményen alapuló kétórás alkotásból kiderül, hogy bár sokan azt gondolják, az 1930-as években dúló, bibliai csapás mértékű porvihar nem több, mint egy pusztító természeti jelenség, valójában az ember tehet arról, hogy végzetes erejűvé vált.

undefined

Titkos ereklyék nyomában a DoQ

A frigyláda a Biblia talán legtitokzatosabb kegytárgya, amelynek felkutatása évszázadok, sőt évezredek óta izgatja a régészek, valláskutatók és a legendák szerelemeseinek fantáziáját. Vannak, akik azt állítják, hogy már látták, sokan úgy vélik, hogy a frigyládát a keresztes lovagok őrzik, ám az ősi ereklye létezését sohasem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítani. A DoQ csatorna Az elveszett frigyláda igaz kutatója című premierje december 31-én egy izgalmas utazásra hívja a nézőket izraeli háborúkon, filiszteusi szentélyeken és Salamon templomán át, hogy feltárja a Biblia egy legrejtélyesebb ereklyéjének legendáját.

undefined

Két új műsor indul a TV Paprikán

Két vadonatúj, saját gyártású sorozat kezdődik december 21-én a TV Paprikán. A Világevő Jókuti András – akit nem kifejezetten az egészséges ételek megszállottjaként ismertünk meg – most az ország nyolc tájegységét bejárva, nyolc kiváló séffel közösen azt bizonyítja be, hogy igenis lehet egy étel egyszerre egészséges és finom. A tízrészes, egyenként 15 perces “Egy falat - Dános Tamással” című sorozatban pedig falatnyi fogások készülnek, igazi vendégváró harapnivalók.

undefined

Tabudöntögető sorozattal erősít a DoQ

Kannibalizmus, vérfertőzés, voodoo – december 3-ától a DoQ górcső alá veszi az emberi természet sötét oldalát és az ismeretlen kultúrák legbizarrabb szokásait a Különös rituálék című vadonatúj sorozatában. A nézők minden csütörtökön 21:05-kor egy-egy felkavaró tabutémával ismerkedhetnek meg: hagyományok, rítusok és elképesztő emberi történetek a világ legeldugottabb zugaiból és a legnagyobb metropoliszokból.

undefined

Home