TV Mustra blog
Tekintse meg a napi tv műsort a tvmustra.hu oldalon!

Új sorozatban a NatGeo népszerű műsorvezetője

Az ember ősidők óta harcot vív a természettel, de ez a konfliktus nem vált a kárára. Sőt, környezete kihívásai új találmányok, gyógymódok, közlekedési eszközök és információs hálózatok kialakítására késztették, létrehozva azt, amit ma modern világnak nevezünk. A National Geographic Kezdetek – Az emberiség útja című sorozata az emberiség fejlődésének legfontosabb állomásait mutatja be.

undefined

Hét új hétvégi magazinműsor érkezik tavasszal az RTL Klub-ra

Az RTL Magyarország 2016-ban nyílt pályázatot írt ki új, hétvégi szponzorfinanszírozott magazinműsorok gyártására. A pályázat célja az volt, hogy a főműsoridőn kívül is magas színvonalú, korszerű és érdekes tartalmakat sugározhasson az RTL Klub. Ennek eredményeként januártól már számos új műsort került képernyőre, a tavasz folyamán pedig a sikeres pályázó produkciók közül további hét új produkció is bekerül a piacvezető kereskedelmi csatorna hétvégi műsorkínálatába.

undefined

Pumpedék mától megmutatják a meztelen valóságot

Arcpirítóan pikáns jelenetekkel startol ma este az RTL Spike saját gyártású valóságshow-ja, a Pumpedék. A hűtlenkedő Pumped Gabo és barátnője Ági, aki a kilengések ellenére ragaszkodik a csalfa testépítőhöz, tabuk nélkül tárják a világ elé a pőre valóságot – a szó szoros értelmében. A meztelen tényeket cseppet sem takargató produkció középpontjában a hangos összeveszések és nagy kibékülések állnak, hiszen a családtagok, a barátok, sőt még a két főszereplő is ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak.

undefined

Indul A Kerék – A túlélő-show

A Discovery Channel új fordulatot visz a túlélő-showk hagyományos világába. A Kerék című műsorban hat játékos próbál megküzdeni a természeti erőkkel Dél-Amerikában, különböző terepeken és sohasem tudhatják, hogy mikor jön el éppen a váltás ideje, amikor hirtelen teljesen új környezetbe kerülnek…

undefined

Így csapnak össze a sztárok a Konyhafőnök VIP-ben

 

Március 27-én indul A Konyhafőnök VIP névvel az RTL Klub népszerű gasztro realityjének új évada, melyben ezúttal a nevéből is adódóan sztárok mérkőznek meg egymással. A műsor lényege azonban most sem változik: 10 millió forintos főnyereményért és a konyhafőnök címért versengenek majd a profi szakács énüket is megvillantó hírességek.

undefined

Hétfő este visszatér a Hagyjál főzni! az RTLII-re

Vadonatúj évaddal tér vissza ma este 20:30-tól az RTLII képernyőjére a népszerű családi gasztro-komédia, a Hagyjál főzni! A második évad újdonsága, hogy nemcsak szülő-gyermek párosok, hanem például testvérek és szerelmespárok is versenybe szállhatnak majd a pénznyereményért. A Hagyjál főzni! konyhájában – ahol idén is feltűnnek majd népszerű hazai sztárok – ezúttal is Istenes Bence fogadja a versenyzőket, akiknek főztjéről és sorsáról az ország legszigorúbb ételkritikusa, Vajda Pierre fog dönteni.

undefined

Bear a celebek tűréshatárát teszteli

Bear Grylls ezúttal sem kíméli a legnagyobb celebeket sem, a Sztárok a vadonban új évadában többek között Courteney Cox, Shaquille O’Neal és Mel B is feltűnik. A sorozat izgalmasabbnál izgalmasabb szituációkba keveri a hírességeket, a túlélősztár, Bear Grylls pedig bebizonyítja, hogy azoknak is, akik a kényelemhez és a fényűzéshez vannak szokva, meghatározó élményt nyújt a vadon.

undefined

Így igázták le Európát a barbár népcsoportok

Hogy váltak a gótok éhező, üldözött népből a legnagyobb hódítókká? Mivel tartották rettegésben egész Európát a vandálok? A DoQ márciusban barbár népek nyomába szegődik és végigköveti kontinenseken és tengereken átívelő hódítóútjukat, miközben bemutatja, hogy miként pusztítottak el és mészároltak le mindent és mindenkit, aki az útjukba került.

undefined

Egy forgatókönyv nélküli szerep - Idris Elba, a harcos

A Golden-Globe díjas, Emmy jelölt színész, aki a Thor moziban, valamint a Drót és a Luther című sorozatokban is játszott, sok szerepbe bújt már, de A harcoshoz hasonló szituációba még nem került. A színész úgy döntött, hogy profi K-1 harcossá képezi magát, ráadásul egy év alatt. Idris színészkarrierje beindulása előtt ugyan már sportolt, de így is embert próbáló feladat elé néz, amikor visszatér az edzőterembe és élete legkeményebb próbatételére gyúr.

undefined

Hugh Laurie új sorozata a FOX műsorán

A világhírű angol színész, a háromszoros Golden Globe-díjas Hugh Laurie új sorozatban tűnik fel. A Kem Nunn regényéből készült Dr.Chance egy San Francisco-i bűnügyi pszichiáter, Eldon Chance (Hugh Laurie) történetét mutatja be, aki hibás döntést hoz egy, a feltételezések szerint multiplex személyiségzavarral küzdő pácienssel kapcsolatban. Chance hamar magára irányítja a lány könyörtelen rendőrségi nyomozóként dolgozó, durva élettársa figyelmét. A pszichiátert legjobb szándéka ellenére is beszippantja a hamis személyazonosságok, a politikai korrupció és a mentális betegségek világa. A zavart Chance magánéleti problémáit, vitás válását is igyekszik rendezni, miközben elmerül a város alvilágának sötét bugyraiban, és egyre mélyebbre hatol az emberi elme rejtélyes, ismeretlen világában.

undefined

Kamerákon keresztül avat be hálószobatitkaiba Pumped Gabo

Pumped Gabo a nyilvánosság elé tárja az életét: az RTL Spike-on március 20-án, 22.00 órától startol a Pumpedék című reality. Ebben a produkcióban nincsen előre megírt szöveg, mímelt póz és művigyor, így valós érzelmeknek és tabuk nélküli pillanatoknak lehetünk szemtanúi. Gabo és kedvese, Ági lecsupaszítja magát – és nem csak átvitt értelemben. A kamerák előtt osztják meg velünk a párkapcsolati és hálószobatitkaikat, lerántva a leplet a közösségi média felszínes csillogása alatt megbújó hétköznapi valóságról.

undefined

Beépülve - Börtön és drogháború testközelből

Ha meg akarsz érteni valakit, járj egy mérföldet a cipőjében – Reggie Yates, az ismert televíziós személyiség épp így tesz. Belülről, élőben mutatja be a világ legbrutálisabb intézményeit és szervezeteit: egy hetet tölt egy texasi börtönben fegyencként, majd egy héten át a mexikói hadsereg katonájaként harcol a drogkartellek ellen. A BBC kamerái az embert próbáló kalandok minden percét rögzítették. Ezt a dokumentumfilm-sorozatot mutatja be március 4-én és 5-én 23 órakor a Spektrum Beépülve címmel.

undefined

Az ugandai dzsungel mélyén zajlik a majmok háborúja

Az ugandai dzsungel mélyén élő legharcosabb csimpánzkolónia életét mutatja be a Discovery Channel kétórás dokumentumfilméjben. A csatorna egy eddig még soha nem látott utazásra invitálja a nézőit, aminek köszönhetően megismerkedhetnek a csimpánzok félelmetesebb arcával is. A csoportban feltörő nyers brutalitáson és a megható történeteken keresztül a majmoknak a hatalomért való ádáz küzdelmébe nyerhetünk betekintést.

undefined

Március 3-tól visszatér a Gyertek át!

Március 3-tól visszatér az RTL Klub képernyőjére Sebestyén Balázs nagy sikerű game-showja, a Gyertek át!. A legújabb évad első adásában, pénteken 21.30-tól Hajdú Péter, Hajós András, Kabát Peti, Kiss Ramóna, Szabó Zsófi és Vadon Jani ül majd be Sebestyén Balázs nappalijába.

undefined

Home