Denzel Washington kétségtelenül korunk legnagyobb színészei közé tartozik, színes palettát felölelő pályafutása során a komédiától az akciófilmeken át a drámáig, szinte minden műfajban bizonyított; megformált például emberi jogi aktivistát, bokszolót, költőt, vagy éppen drogbárót is. Alakításait a számtalan szakmai elismerés mellett két Oscar-díjjal és három Golden Globe-díjjal ismerték el. A Paramount Channel ezen a héten a kiváló színész öt remek filmjével kedveskedik nézőinek – ennek apropóján összegyűjtöttünk pár kevésbé ismert tényt a világsztárról.

undefined

Műtét lett a korai sportsérülés vége
Fiatalkorában egy baseball-mérkőzésen eltörte a jobbkeze kisujját, amely aztán rosszul forrt össze. Később a sérült végtag gyakran forgatás közben kiugrott, így a szemfüles nézők a színész korai filmjeit figyelve kiszúrhatják, ahogy igazgatja vagy rejtegeti azt. Hosszú ideig védjegyének számított 45 fokban elforduló kisujja, azóta azonban műtéti úton helyreállíttatta.

Az életrajzi filmek koronázatlan királya
Karrierje során számos életrajzi filmben játszott, amit a kritikusok és a nézők egyaránt díjaztak. Első Oscar-díját egy valós történeten alapuló mozi, Az ötvennegyedik hadtestben nyújtott alakításáért vihette haza. Nemcsak színészként, de rendezőként is meghatározó filmeket jegyez, rendezői debütálása az Antwone Fisher története, amelyet a Paramount Channel nézői március 28-án este láthatnak.

Katonai sulitól a dráma szakig
Édesanyja 14 éves korában egy katonai iskolába íratta, amely elmondása szerint megváltoztatta az életét. Az egyetemen eredetileg biológiát tanult, mivel orvos szeretett volna lenni, később politikatudományt hallgatott, diplomáját azonban végül újságírás és dráma szakon szerezte meg a New York-i Fordham egyetemen.

Csak egyvalaki érhet a frizurájához
A szakma két meghatározó rendezőjével, Tony Scott-tal és Spike Lee-vel egyaránt öt alkalommal dolgozott együtt, közös filmjeik alapozták meg későbbi akciófilmes karrierjét is. Az együttműködés Lee-vel más szempontból is gyümölcsözőnek bizonyult, a Malcolm X forgatásán ismerte meg ugyanis a rendező fodrászát, Larry M. Cherryt, és azóta csakis ő készítheti Denzel frizuráját a forgatásokra.

Egy New York-i iskola viseli a nevét
Számos jótékonysági szervezetet támogat: 2006-ban például egymillió dollárt adományozott az afrikai gyermekek megmentéséért, negyedmillió dolláros támogatásának köszönhetően pedig egykori egyeteme színész-ösztöndíj programot indíthatott. Az oktatás fejlesztéséért dolgozó Boys and Girls Club szóvivője és testületi tagja, az ott végzett munkája miatt egy New York-i iskola felvette a nevét.

A Denzel Washington filmhét programja:

Déja Vu – március 25., 21.00
Időzavarban – március 26., 21.00
Sok hűhó semmiért – március 27., 21.00
Antwone Fisher története – március 28., 21.00
A bátrak igazsága – március 29., 21.00

A Paramount Channel TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/PARAMOUNT