1942 tavaszára a japán haderő tartotta kontroll alatt a Csendes-óceán nyugati partvonalát, a Fülöp-szigeteket, valamint az indokínai terület nagy részét. Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei tudták, hogy a Tengelyhatalmak feletti végső győzelmet csak Japán megszállásával lehetne elérni. A végzet napja: Japán bukása című dokumentumfilm a szigetországba való betörés és elfoglalás tervét, a Bukás-hadművelet történetét meséli el május 7-én este, 21.05-kor a DoQ-n.

undefined

1944 őszén már készült az X-nap fedőnevet viselő 1945. november elsejére, és az azt követő időszakra szóló terv, miszerint Mac Arthur tábornok több százezer fős inváziót vezetne a Japán-szigetek legdélebbi pontján, Kjúsú partjain keresztül. A terv rengeteg áldozatot követelt volna, és hogy sikeres lehessen, az egyik félnek szó szerint el kellett volna pusztítania a másikat. Vajon a hadi vezetők számoltak az országukért fanatikusan harcoló, gyermekeiket a haza védelmére nevelő japán harcosokkal? Hitték volna, hogy az ellenállás megtöréséhez nukleáris fegyverek bevetésére lesz szükség? A DoQ-n május 7-én debütáló A végzet napja: Japán bukása című háborús dokumentumfilm ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ.

1945 nyarán az amerikaiak már csupán karnyújtásnyira voltak az inváziótól, amikor Franklin D. Rooseveltet Harry S. Truman követte az elnöki székben. A tavaszi bombázások sikeresek voltak a szigetország lakói ellen, ám az ellenük harcoló csapatok vezetői tudták, hogy japánok önként sosem adnák fel a védelmet. Egyre több volt a részükről a kamikázeakció, az okinavai polgári ellenállás pedig megpecsételte az ügyet. Ezért az amerikaiak a lehető legdrasztikusabb megoldást választották: 1945. augusztus 6-án Hirosimára a Little Boy, majd 9-én Nagaszakira a Fat Man elnevezésű atombombát dobták le. Augusztus 15-én Japán feltétel nélkül megadta magát a szövetséges erőknek.

Truman elnök halála napjáig újra és újra kihangsúlyozta, hogy nem gondolta át alaposan az atombombák ledobását. Kizárólag az lebegett a szeme előtt, hogy hány amerikai életet menthet meg a nukleáris fegyverek bevetésével. Amiről ritkábban esik említés viszont az, hogy kissé bizarr módon mégis kijelenthető: ezzel a lépéssel valószínűleg több millió japán élete is megmenekült, hiszen az elkövetkező 3 hétben véget ért a 20. század legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő hadi konfliktusa.

A végzet napja: Japán bukása május 7-én, 21.05-kor a DoQ-n!

A DoQ TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/DOQ