A National Geographic Channel népszerű sorozata, A Yukon aranyásói, új évaddal jelentkezik. Tartson hőseinkkel egy egyszerre csábító és csalfa mesetájra, ahol egyetlen kapavágás anyagi csőd és dúsgazdagság közt dönthet!
YukonGold2.jpg

Ez egy olyan hivatás, amire kevesen vágynak: 18 órás műszakok, egymást érő üzemzavarok, rengeteg befektetés, mégis gyakran elmaradó fizetés. A 19. századi észak-amerikai aranyláz óta a technika rengeteget fejlődött, ám a szerencsevadászat vadromantikája máig megőrződött: a sikerhez a sorozat szereplőinek ma is minden pénzüket kockára kell tenniük, és elkeseredett harcot kell vívniuk az elemekkel – és egymással.

A Yukon aranyásói új évadának hősei szó szerint mindent feláldoznak a siker reményében: családi- és emberi kapcsolataikat, hírnevüket, egész életüket – ám szerintük mindez megéri, mert ha történetesen sikerül megtalálniuk a „tökéletes helyet”, pár perc leforgása alatt több millió dollár ütheti a markukat.   
 
„Az aranybányászat az életünk” – mondja a sorozat egyik főszereplője, Ken Foy. „A legrosszabb forgatókönyv szerint mindenünket elveszítjük. A legjobb szerint azonban mesés összeg üti a markunkat. Sose lehet tudni.”
 
A sorozat négy csapat életét követi nyomon, akiknek a tavaszi hóolvadástól a tél beálltáig alig négy hónapjuk van a főnyeremény megütésére. A váratlan fordulatokban bővelkedő sorozatot október 13-tól hétfőnként 22 órakor vetíti a National Geographic Channel!

Az októberi epizódok tartalmából:

Nehéz kezdet
Megkezdődik az új bányászszezon Alaszkában, ám a későn jött tavasz és az alacsony aranyárak miatt nem egészen őszinte a mosoly Ken és társai arcán. A baljós előjelek ellenére Karl megpróbál száz uncia aranyat kitermelni egyetlen hét alatt, Big Al számára pedig rögtön gépszereléssel kezdődik az évad – és persze az ezzel együtt járó nem várt költségekkel…
Bemutató: 2013. október 13-án, hétfőn este 10-kor – National Geographic Channel

Mindent vagy semmit
Két héttel a szezon kezdete után Ken számára máris elérkezik a dupla vagy semmi pillanata: kockáztat, és busás haszon reményében tetemes mennyiségű pénzt öl egy keskeny vájat kiásásába. Az újonc Cam bevételét ezalatt egy váratlan tűzeset veszélyezteti, Karl tapasztalt, de megbízhatatlan gépkezelője pedig kezd teljesen ránőni főnöke fejére.
Bemutató: 2013. október 20-án, hétfőn este 10-kor – National Geographic Channel

Harcban a természettel
Még csak néhány hete tart a bányászszezon, de a sorozat aranyvadászai már derékig járnak a munkában – és a bajban. Kennek választania kell, hogy a csapatát fizeti-e ki, avagy a hitelezőit; Big Al aranyat szimatol a felszín alatt, de gépei sorozatos meghibásodásai miatt képtelen rendesen haladni a munkában; és Dennis-nek is sürgősen ki kellene cserélnie egy drága alkatrészt, ám ehhez előbb ki kell csikarjon tízezer dollárnyi aranyat a földből.
Bemutató: 2013. október 27-én, hétfőn este 10-kor – National Geographic Channel

A NatGeo TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/napi/tvmusor/nationalgeographic