Augusztus 24-én elkezdődik a legtöbb magyart: két játékost és egy vezetőedzőt felvonultató európai labdarúgó topbajnokság, a német Bundesliga. Szalai Ádámot, a magyar válogatott csatárát már a nyitómérkőzésen a Bayern München ellen láthatjuk pénteken este. A bajnokságot a Sport TV közvetíti, és a sorozat önálló magazinműsort kap Germánia címmel. A német kézilabda Bundesliga is látható lesz.

undefined

A szuperkupa és a kupa első fordulója után a német futball csúcsterméke is visszatér a nyári szünet után, pénteken a Bayern München – Hoffenheim meccsel startol a Bundesliga. A világ élvonalához tartozó klubok mellett itt szurkolhatunk a legtöbb magyarnak, a Hertha BSC-t irányító Dárdai Pálnak, illetve a válogatott két ászának, a Hoffenheimben futballozó Szalai Ádámnak és a Lipcsében védő Gulácsi Péternek. A csatár csapata a nyitómeccsen a címvédő ellen játszik, míg a hálóőr az első fordulóan épp a másik német sztárcsapat, a Borussia Dortmund otthonában áll majd vasárnap a kapuban. A Bundesligát Magyarországon a Sport TV közvetíti.

A bajnokság önálló egyórás kísérőműsort kap „Germánia” címmel, amely hétfő esténként jelentkezik a Sport1-en, a műsor állandó háziasszonya Takács Rita lesz. Amellett, hogy az előző forduló legfontosabb jeleneteit is felidézik, a bajnokság magyar résztvevői is főszerepet kapnak majd. Emellett minden forduló előtt láthatunk egy félórás felvezetőt, és „A Bundesliga csapatai” címmel indul egy negyedórás magazin, amelyben hétről hétre bemutatásra kerül egy-egy csapat. A teljes német futballportfóliót (a Német Kupa és a Bundesliga mellett) a Bundesliga2 meccsei teszik teljessé. A másodosztályban is több nagymúltú csapat szerepel, például a Köln, a Hamburg vagy az Ingolstadt.

Szintén a német profi sporthoz kapcsolódik, hogy kézilabda Bundesliga-mérkőzéseket is láthatnak a Sport TV nézői. A német a világ egyik, ha nem a legerősebb nemzeti bajnoksága. Nyomon követhetjük, hogyan teljesítenek a BL-ben is érintett csapatok, az SG Flensburg-Handewitt és a Rhein-Neckar Löwen, vagy olyan további nagycsapatok, mint például a THW Kiel, a Magdeburg vagy a Füchse Berlin, de a Lemgo csapatában játszó válogatott játékosnak, Bartók Donátnak is szurkolhatunk.

Bundesliga: augusztus 24-től kizárólag a Sport TV műsorán
Nyitómérkőzés: Bayern München – Hoffenheim; augusztus 24-én 19:45-től a Sport1-en
Germánia: Minden hétfőn a Sport1-en (első adás: augusztus 27-én 19:30-tól a Sport1-en)
Kézilabda Bundesliga: augusztus 23-tól a Sport TV műsorán

A Sport1 TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/sport1
A Sport2 TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/sport2