TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

191 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Virág mellé sorozatok

 2019. március 07.

A hazánkban négy televíziós csatornát működtető Viasat World a nemzetközi nőnap alkalmából hölgyekhez illő, illetve őket méltató tematikus estet állított össze. A kosztümös sorozatcsatorna Epic Drama, a természetközeli Viasat Nature, a tudományos-extrém Viasat Explore, sőt még a Viasat History történelmi adó is mind olyan okos, bátor, elhivatott, merész és kitartó hölgyeket mutat be, akiknek élete példaértékű lehet.

Virág mellé sorozatok

A március 8-i tematikus est egyben időutazás is az elmúlt évszázadokon át, az ókori Rómában harcoló női gladiátoroktól a mai mentősökig. – A nők odaadását mi olyan műsorokkal igyekszünk megmutatni és megköszönni, amelyek pozitív mintául szolgálhatnak mások számára is. Főhőseink bátor, erős, kitartó és keményen dolgozó nők, akik előtt csak tisztelegni lehet – mondta el Horváth Tamás, a Viasat World kereskedelmi igazgatója.

A Viasat History a Harcos asszonyok című, háromrészes dokumentumdrámáját indítja ekkor. Itt a történelem legikonikusabb női harcosait ismerhetjük meg: sztyeppék katonai amazon lóharcosait, az ókori Róma magasan képzett női gladiátorait, majd az afrikai történelmet formáló Dahomey női regimentet.

A Viasat Nature csatornán Lucy Cooke zoológus nem mindennapi munkájába nyerhetünk betekintést. A Beszélj az állatokhoz sorozatban Dr. Dolittle története valóra válik, Cook ugyanis olyan állatok kommunikációját fejti meg, mint a hiéna, a mongúz, a víziló vagy a szentjánosbogár.

Az alapvetően férfiaknak szánt tudományos, sportos, extrém csatorna, a Viasat Explore ezen az estén 21. századi, bátor, kitartó, félelmet nem ismerő, ráadásul nagyon csinos mentős hölgyek munkáját állítja előtérbe. Az Ausztrál hajómentők című sorozatban, amelyből mindjárt öt részt is levetít a csatorna, ezek a nők egy 4-es kategóriájú ciklonpusztítás után olyan helyzetekben állnak helyt, amelyek még férfi társaik dicsőségére is válnának.

Az Epic Drama pedig egy 20. század közepén játszódó igaz történet, a Mrs. Wilson-t tűzi újra képernyőre, annak teljes évadával. Főszereplője a Golden Globe-díjnyertes Ruth Wilson (A viszony, Luther, Jane Eyre), aki saját nagymamáját játszva mutatja be családja komplikált történetét, azaz kém nagypapája bigámista életvitelét.

Viasat History: Harcos asszonyok 17 óra 10 perctől
Viasat Nature: Beszélj az állatokhoz 17 óra 55 perctől
Viasat Explore: Ausztrál hajómentők 18 órától
Epic Drama: Mrs. Wilson 21 órától

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!